Dr. Köves Péter

Szenior Partner

Dr. Köves Péter, irodánk alapító partnere, Magyarországon és Európában is a legtekintélyesebb jogászok egyike.

Bemutatkozás

Dr. Köves Péter

Kiváló teljesítményű és óriási tapasztalatokkal rendelkező, végtelenül egyenesnek tartott jogász

Chambers Global

Szakmai tapasztalatok

Dr. Köves Péter, irodánk alapító partnere, Magyarországon és Európában is a legtekintélyesebb jogászok egyike. Félelmetes erejű és igen sikeres peres jogász, aki választott bíróként is tevékenykedik.

Dr. Köves Péter 1983-ban szerezte jogi diplomáját az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán „Summa Cum Laude” fokozattal, majd egy évvel később abszolutóriumot szerzett az ELTE Bölcsészettudományi Kar Szociológia Szakán is. 1985-ben lett a Budapesti Ügyvédi Kamara tagja, 1991-ben alakította meg a Köves és Társai Ügyvédi Irodát, amely néhány év múlva csatlakozott a Clifford Chance nemzetközi ügyvédi irodához. Dr. Köves Péter több mint 15 éven keresztül a Clifford Chance teljes jogú partnere volt, majd a budapesti iroda kiválása után az abból megalakult Lakatos, Köves és Társai Ügyvédi Iroda rangidős partnere lett.

Dr. Köves Péter azon kívül, hogy a 90-es években számos jelentős privatizációs tranzakcióban vett részt, a kezdetektől fogva kiemelten a pénzügyi- és bankjogi területtel foglalkozott. Jónéhány, a pénzügyi jogban alkalmazott szerződéstípusnak a magyarországi jogi környezetre való adaptálása fűződik nevéhez, legutóbb a 2000-es években a komplex strukturált pénzügyi konstrukciók, elsősorban a PPP (Public-Private Partnership) bevezetése, amely tranzakciók közül mind az M5, mind az M6 autópálya tranzakciók a Project Finance International és a EuroMoney nemzetközi szaklapok szavazása szerint 2004-ben, illetve 2007-ben az Év Tranzakciója díjat nyerte el. A PPP magyarországi bevezetésében játszott szerepéért a Gazdasági és Közlekedési Miniszter is kitüntetésben részesítette. Az utóbbi időben főleg választottbírósági ügyekkel foglalkozik, választottbíróként jár el MKIK-, ICC- és más állandó választottbíróságok előtt indított, valamint az UNCITRAL szabályai szerint folytatott eseti választottbírósági ügyekben.

Dr. Köves Péter 2006-tól 2018-ig volt tagja a Budapesti Ügyvédi Kamara, valamint a Magyar Ügyvédi Kamara elnökségének, 2010 és 2018 között a Budapesti Ügyvédi Kamara elnökhelyetteseként tevékenykedett, valamint 2014 és 2018 között a Magyar Ügyvédi Kamara egyik Fegyelmi Fellebbviteli Tanácsát vezette.

Dr. Köves Péter a 2000-es évek óta vesz részt aktívan a nemzetközi ügyvédi közéletben. 2002 óta a Magyar Ügyvédi Kamara az Európai Ügyvédi Kamarák Tanácsához (CCBE) rendelt delegációjának tagja, és 2004 óta képviseli a Magyar Ügyvédi Kamarát az International Bar Association (IBA) Tanácsában.

2008-ban Dr. Köves Pétert az európai ügyvédi kamarák ernyőszervezete, az Európai Ügyvédi Kamarák Tanácsa (CCBE) a 2014-2017-ben csatlakozott 12 ország ügyvédi kamaráinak képviselői közül elsőként, a szervezet elnökévé választotta. 2012-től kezdődően Dr. Köves Péter a világ legnagyobb ügyvédi szervezete, az IBA Kamarai Divíziójában (Bar Issues Commission) több fontos tisztséget töltött be, majd 2019-ben a világ 196 ügyvédi kamaráját képviselő IBA Kamarai Divízió elnökévé, és egyben az IBA Ügyvezetése tagjává választották.

2010 és 2016 között Dr. Köves Péter a Trierben működő Európai Jogi Akadémia (ERA) Kuratóriumának elnökhelyettese, míg 2014 és 2018 között a Hágában működő Európai Ügyvédi Alapítvány Igazgatóságának elnöke volt.

Több angol nyelvű pénzügyi- és bankjogi szakkönyv társszerzője és a mai napig egyetlen Magyarországon megjelent PPP-kézikönyv szerkesztője.

A Budapesti Ügyvédi Kamara 2004-ben Eötvös Károly Díjat, míg a Magyar Ügyvédi Kamara 2006-ban Kiváló Ügyvéd és 2019-ben Az Ügyvédségért Díjat adományozott részére, ezenkívül kitüntettje az Orosz Föderáció Ügyvédi Kamarája és a Lengyel Ügyvédi Kamara legmagasabb díjának is. 2009-ben az Osztrák Köztársaság Elnöke „Nagy Érdemkereszt” kitüntetést adományozott részére.

Kapcsolódó hírek

Minden hír